Gyűjtemények


Képzőművészeti Gyűjtemény

A gyűjtemény legrégebbi keletű anyaga Nemes Marcellnek, a híres műgyűjtő és mecénás adakozásának köszönhető, aki 1911. május 20-án 80 képet ajándékozott a kecskeméti Városi Múzeum Képtárának megalapítására. Nemes ezzel szándékai szerint a művészeti életnek, a népnevelésnek a fővároson kívüli minél szélesebb körben való elterjedését szolgálta: „e decentralisátió megvalósításának első lépése vidéki múzeumok alapítása kell, hogy legyen, melyek … a vidéki kultúr gócpontokon a bennük felhalmozandó műtermékek révén állandó irányítói és fejlesztői lehetnek a közízlésnek…”. A kollekció mindössze két – mára már elveszett – külföldi alkotást tartalmazott (Domenico Tintoretto és Jan Kupetzky). A 19. század magyarországi festészetét többek között Marastoni Jakab, Molnár József, Lotz Károly és Székely Bertalan művei képviselik. Nemes azonban a kortárs magyar művészet nagy támogatójaként elsősorban század eleji mesterek festményeit ajándékozta Kecskemétnek. Szinte minden jelentős iskola képviseltetve van: a nagybányaiak közül Ferenczy Károly, Glatz Oszkár, Mikola András és Thorma János; a szolnoki művésztelep részéről Jávor Pál, Lechner János Ödön és Zombory Lajos; a gödöllőiektől Frecskay Endre és gróf Zichy István; a Nyolcaktól Czigány Dezső, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Kernstok Károly és Pór Bertalan. Az irányzatokhoz, iskolákhoz kevésbé besorolható festők közül pedig megtalálhatjuk Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József és Vaszary János műveit is. Nemes az adománylevelében is utalt arra, hogy a gyűjtemény alapítása szorosan kapcsolódott a Kecskeméti Művésztelep létrehozatalához. Gyűjteményének darabjai nélkülözhetetlen képi dokumentumai a Művésztelep indulásának. Perlrott-Csaba Vilmos, Bornemissza Géza, Iványi-Grünwald Béla, Faragó Géza valamint Pólya Tibor egyes műveit – vásárlás, ajándékozás útján – kiegészítve (köztük a Falus Elek által tervezett kézi csomózású perzsaszőnyegekkel) szinte teljes képet kaphatunk a Matisse, Gauguin, Cézanne és a későszecesszió jegyében fogant első korszakról (1909–1919).

Az egyre gyarapodó gyűjtemény Kecskeméti Galéria, majd Kecskeméti Képtár néven 1983. október 8-tól a főtéri Cifrapalotában lelt otthonra, mely elsősorban az ún. Farkas István – Glücks Ferenc-hagyaték gyűjteményünkbe kerülésének köszönhető. E művészettörténeti szempontból igen jelentős együttes lényegi része Farkas István festőművésznek és mindenekelőtt édesapjának, a cégalapító Wolfner Józsefnek volt köszönhető. Az utóbbi mint újság- és könyvkiadó (Új Idők, Művészet) alapító tagja volt a Nemzeti Szalonnak, s kiváló ízlésű műgyűjtő, olyan művészeket támogatva, mint például Fényes Adolf, Csók István, Vaszary János. Farkas István halála után, 1948-ban az ezer darabosnál jóval nagyobb Wolfner–Farkas-gyűjteményt az örökösök öt részre osztották. Ugyanebben az évben Farkas két fia, Károly és Pál Rómába disszidált, így tulajdonrészük az egy évvel korábban megismert Glücks Ferencnél maradt egy hamis szerződés segítségével, bízva egy kedvezőbb történelmi helyzet eljöttében. E kollekcióból került két részben, 1980-ban, majd pedig 1989-ben, összesen 291 mű a Kecskeméti Képtárba.

A hagyaték révén a magyar művészet nagy magányosai közül háromnak is életművet érzékeltető minőségű és nagyságú anyagát őrizzük. Mednyánszky László báró (1852–1919) jelentős múlttal rendelkező arisztokrata család sarja volt. Bár kortársai Mednyánszkyt elsősorban tájképfestőként szerették volna csak látni, maga a festő legalább ugyanolyan, ha nem nagyobb jelentőséget tulajdonított figurális műveinek, melyben gyűjteményünk különösen „erős”. Mednyánszkyt állandó önvizsgálódása, szigorú befelé fordulása a kitaszítottak, az „eleve elrendelt” sorsú emberek felé irányította. Az Ágrólszakadt az 1896–1913 között született ún. csavargó-képek legismertebb alkotása, a csavargó lét „emlékműve”, melyet „az alulról jövő tűzvilágítás, a figurát körbeágyazó, tompán izzó komplementer színek – okkerek, narancsok, vörösek és kékeszöldek – szuggesztivitása a társadalomból való kirekesztettség szimbólumává emeli” (Sarkantyú Mihály).

A Farkas–Glücks-hagyaték legtöbb műve érthető módon Farkas István (1887–1944) alkotása. A 20. századi magyar festészet egyik legtalányosabb alkotójának sajnálatos módon az az egyetlen kecskeméti vonatkozású életrajzi kötődése, hogy 1944. június 23-án, mielőtt Auschwitzba hurcolták volna, az itteni gyűjtőtáborból írta utolsó sorait: „Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni”. Az élete egy jelentős részét Franciaországban töltő művész legjelentősebb időszaka 1930 táján kezdődik, s művészete innentől kezdve még inkább menekülés volt egy számára érthetetlen, befogadhatatlan világ elöl. Főműveinek (Fiatal részeg költő és az anyja, Vörös asztal körül) legtalálóbb jellemzése Nyilas-Kolb Jenőtől, a festő első magyar monográfusától származik: „Nyomasztóan sötét, terhesen torz rajtuk az élet. (…) A festő érzi a tragédiát, és tudja, hogy hiába minden, nincs segítség. (…) Talán maga sem tudja, mennyire benne van, testestől-lelkestől, képeiben. És mennyire benne van korunk egész tragédiája is.”

Mednyánszkyhoz hasonlóan az erdélyi származású Nagy István (1873–1937) is szerződést kötött a Wolfner-céggel, így képeinek egy jelentős része 1926 előtt e gyűjteménybe vándorolt. Bár többször is visszatért a szülőföldjére, a húszas években elsősorban a Duna–Tisza közén alkotott. A szegényparaszti téma és a táj alapján az alföldi festőkhöz sorolhatnánk, de szigorú építészeti, szobrászi jellegű megszerkesztettsége, és szenvtelensége eltér azok expresszív realizmusától. Gyűjteményünk legjelentősebb darabjai, az 1925–1926 táján készült, érett művészetét példázó sommás, pasztellel készült portréi, így például a Kucsmás paraszt. Róluk írta Németh Lajos: „Balladák komor világa az övé, ha embert fest, akkor is a lényegre szorítkozik, a mozdulatlanságban is drámát idéz. Parasztfejei kemények, mint az öreg fák megkövült bütykei.”

A Farkas–Glücks-hagyatékkal emellett még számos jelentős, a 20. század első felében készült mű került a Kecskeméti Képtárba, így például Derkovits Gyula, Egry József, Gadányi Jenő, Rippl-Rónai József, Rudnay Gyula és Szalay Lajos alkotásai. Külön csoportot képeznek a gyűjteményben a szentendrei festők, így Ámos Imre, Anna Margit és Barcsay Jenő művei.

A kecskeméti gyűjtemény legnagyobb egysége azonban a miskei festőművész, Tóth Menyhért (1904–1980) több ezres életműve. Hosszú élete során – bár elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát – a paraszti életvitelt soha el nem hagyta, napközben szobafestő és földműves, este pedig festőművész volt. Magányos, de európai szintű életművét még csak most kezdik igazán megismerni és értékelni. A természettel való igen aktív, erőteljes, álmokban és mesékben gazdag együttélés jellemezte. Egy kiveszőfélben lévő emberi világlátást képviselt, melyben az emberlény és a természetanya még együvé tartozott, és olyasfajtaképpen beszélgettek egymással, mint ahogy tette ezt Mikszáth „tűz-helyalapító tót atyánkfia”, Lapaj, a híres dudás. „A mestert, ki Lapajt a tökély fokára vitte a dudában, nem kellene messze keresnie Petrusnak, mindenütt jelenvaló az. Csak beszélni kell tudni vele és tudni hallgatni rá. Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? (…) A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok. (…) És ha gondolkozik, ha szíve van, érezni is kell tudnia, bánatának, örömének lennie. (…) …a virágok, fák, füvek is mind éreznek, mind gondolkoznak, s mindnyáját összekapcsolva tartja a szeretet nagy eszméje.” Különösen jellemző volt ez Tóth Menyhért utolsó éveire, amikor egy hihetetlenül tömör jelképi szintet ért el műveiben. Archaikus előképek, koncentrált és nagyvonalú formák, teljességre való törekvés, mágia, egyetemessé táguló jelrendszer. Főművek egész sorozata (Parasztok, Afrika, Gea) születik meg a fehér korszakban. „Már odajutottam, hogy fehérrel, fehérrel a fehérben a lehető legkevesebb formával és minél tömörebben mindent átsugározni, még a gonoszságot is.” A hetvenes évek festményeit bevonó fehér fátyol sokszor csak sejteti a formákat, Tóth Menyhért vizuális fantáziánkra, teremtő képzeletünkre bízza az alkotás „befejezését”, átélő kiteljesítését.

A gyűjtemény – fent bemutatott egységein túl – természetesen más jelentős 20. század első felében készült művekkel is gazdagodott ajándékozások, illetve vétel útján. Állandó kiállításunkon ezek közül például Bene Géza, Berény Róbert, Czigány Dezső, a Kecskeméten született Fényes Adolf, Futásfalvi Márton Piroska és Szőnyi István festményeit mutatjuk be.

Fő gyűjtési területünk tehát a 19–20. századi, illetve a mindenkori kortárs magyar képző- és iparművészet, s e kategóriában Magyarországon az egyik legnagyobb, legrangosabb gyűjteménnyel rendelkezünk. A Cifrapalotában látható állandó kiállításai mellett jelentősek az itt megrendezett képző- és iparművészeti időszaki kiállítások is. Ezek közül kiemelkednek a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálék, melyek révén 2000 óta a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményének fő tevékenységi és gyűjtőköre a keresztény tematika jegyében alakult. Elsősorban ajándékozás útján, kisebb részben pedig pályázati úton sikerült ugyanis egy e pillanatban immár több mint háromszáz darabot számláló, speciális gyűjteményi egységet létrehozni a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményén belül. Ebből a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető kollekcióból már több helyen is bemutathattunk egy-egy válogatást a kortárs hazai keresztény tematikájú művészet legjobb alkotásaiból.

A Cifrapalotában megvásárolható kiadványok a gyűjteményről
• A Kecskeméti Művésztelep első korszaka (1909–1919). Kecskeméti Képtár – Cifrapalota, 2011. március 18. – május 29. Írta és szerk.: ifj. Gyergyádesz László. Kecskemét, 2011
• A Kecskeméti Művésztelep első korszaka (1909–1919). Múzeumpedagógiai munkafüzet. Kecskeméti Képtár – Cifrapalota, 2011. március 18. – május 29. Írta és szerk.: Bencsik Orsolya és ifj. Gyergyádesz László. Kecskemét, 2011
• A Kecskeméti Művésztelep első korszaka (1909–1919). Tanulmányok, Adattár. Szerk.: ifj. Gyergyádesz László és Osztényi Éva. Kecskemét, 2012
• A kecskeméti művésztelep második korszaka (1920–1944). Kecskeméti Képtár – Cifrapalota, 2010. március 19. – május 9. Katalógus. Szerk.: ifj. Gyergyádesz László és Osztényi Éva. Kecskemét, 2010
• ifj. Gyergyádesz László: „Csavargó”. Mednyánszky László élete és művészete. Kecskemét, 2007
• ifj. Gyergyádesz László: „Végzet”. Farkas István élete és művészete. Kecskemét, 2009