Néprajzi gyűjtemény

Néprajzi gyűjtemény

Néprajzi tárgyak

A Néprajzi Gyűjtemény tárgyai elsősorban a 18–20. századi Kecskemét és vonzáskörzetének hagyományos parasztpolgári és pásztoréletének világát reprezentálják. Kiemelkedő gyűjteményi egységek: a tiszai halászat, a kecskeméti puszták pásztorélete, a tanyasi földművelés és állattartás, a szőlőművelés, a népi mesterségek, a háztartás és lakáskultúra, a népi textil- és viseletkultúra. A lakáskultúra és a népi mesterségek kapcsán a kerámiagyűjtemény nemcsak az alföldi, hanem a felvidéki–észak-magyarországi, a dunántúli, az erdélyi, illetve partiumi kerámiaművesség termékeit is őrzi.

A gyűjteményben a Bács-Kiskun megyei kitekintésű műtárgyak sorában a nemzetiségek népviseleti anyaga kitüntetett jelentőségű.

  • Adattári archívum

A Néprajzi Gyűjteményben található adattári anyag igen különböző célból és módszerrel megörökített néprajzi gyűjtéseket és a népéletre vonatkozó dokumentumokat tartalmaz: néprajzkutatók gyűjtési céduláit, hanganyagait és tanulmányait a különféle néprajzi gyűjtőtáborokhoz és kutatási programokhoz kapcsolódva (Kiskunmajsa, Szabadszállás, Szalkszentmárton), egyéni kutatók megyebeli gyűjtéseit, az országos önkéntes néprajzi gyűjtőpályázatok megyebeli anyagát, Bellosics Bálint néprajzkutató és Bereznai László szőlőnemesítő hagyatékát. Az archívum Bács-Kiskun megyei anyaga nemcsak Kecskemét és vonzáskörzete, hanem a Kiskunság, az Észak- és Közép-Bácska, a Kalocsai Sárköz és a Duna mente néprajzi tájakhoz kapcsolódó gyűjtéseket is tartalmaz. A határon túli néprajzi anyagban kiemelkedik a Doroszlóra (Szerbia) vonatkozó gyűjtemény, illetve a doroszlói Kovács Endre helytörténeti kutató hagyatéka. Jelentős a megyében élő nemzetiségek – németek, szlovákok, ráchorvátok, sokácok, zsidóság – körében gyűjtött néphagyomány.

 

  • Textil- és viseletgyűjtemény

A népi textilek sorából kiemelkedik a több száz darabból álló szövegesfalvédő-gyűjtemény. E tárgycsoport gyűjtése az 1980-as évektől került előtérbe, amikor a korábban értéktelennek tartott, népi szövegekkel ellátott, hímzett konyhai falvédők iránti érdeklődés szinte országos mozgalommá nőtte ki magát. A gyűjtemény darabjait elsősorban Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Szabadszálláson és Budapesten gyűjtötték.

A hétköznapokon használt és a díszes tisztaszoba ágyneműi közül kiemelkednek a Dávodon, a Felsőszentivánon, valamint a csávolyi bunyevácok és németek körében gyűjtött darabok.

Kovács Miklós tiszakécskei kékfestőműhelyének jelentős része is gyűjteményünket gazdagítja, ahol a kékfestés munkaeszközein kívül a mester teljes mintakincsét bemutató mintaanyagok is megtalálhatók.

A népviselet-gyűjteményben a férfiviselet kapcsán elsősorban a pásztorviselet darabjait, a díszes subákat, a kalapokat emelhetjük ki. A női viselet terén különösen gazdag a megyebeli nemzetiségek anyaga a garai németek, a hercegszántói sokacok, a kiskőrösi szlovákok köréből. Jelentős női viseletgyűjtésekkel rendelkezünk Kaskantyúról, Kiskunmajsáról, Kalocsáról és Izsákról is.

  • Kiemelt gyűjteményi állományok
  • Kerámiagyűjtemény

A Katona József Múzeum néprajzi gyűjteményébe került népi kerámiák elsősorban Kecskemétről és vonzáskörzetéből származnak. A muzeológusok tervszerűen gyűjtik a helyi paraszti és polgári háztartások hagyományos tárgyait. A gyűjteményt az egykori kecskeméti „zsibpiac” kínálatából is gyarapították, alkalmanként pedig egy-egy fazekasmester fennmaradt termékei vagy műgyűjtő hagyatéka került a múzeumba.

A Katona József Múzeum népikerámia-gyűjteménye jól reprezentálja az egykori, helyben használatos tárgyakat. A 20. század közepéig a paraszti és polgári háztartásokban és gazdaságokban sokféle kerámia tárgyat használtak a sütés-főzéshez, a tároláshoz, a tálaláshoz, a tejfeldolgozáshoz, a teherhordáshoz. Baromfiitatók, locsolókannák, tintatartók és pipák is készülhettek cserépből. Kecskemét a történelem folyamán soha nem volt jelentős fazekasközpont, mivel nem volt helyben található megfelelő alapanyag, azaz agyag a tűzálló edények számára. Akik itt fazekassággal foglalkoztak, azok többnyire tárolóedényeket készítettek. Jellegzetes termékeik voltak a zöld mázas tejesköcsögök, pálinkás butellák. Kecskemét és vonzáskörzete azonban a fazekastermékek behozatalára szorult. A kecskeméti vásárokra és piacokra közeli és távoli tájak mesterei hozták el termékeiket. Kedveltek voltak a mezőtúri, a tószegi, a kalocsai, a bajai, a szegedi, a hódmezővásárhelyi, a szentesi fazekasok munkái, de távolabbi tájakról, így a Dunántúlról Csákvárról, Szekszárdról, Mórágyról, Mohácsról is érkezett fazekastermék. A gömöri fazekasok látták el az egész Nagyalföld népét jó minőségű, sütésre-főzésre alkalmas termékekkel: kívül mázatlan, tűzálló vászonfazekakkal, nagyméretű lakodalmas fazekakkal.

A Katona József Múzeum népikerámia-gyűjteménye 1911‒1963 között Szabó Kálmán és Papp László gyűjtéseivel gyarapodott. Az 1960-as években a Tiszakécskéről származó gyűjtések között Gergelyffy Mihály tószegi fazekas hagyatéka, félszáz kerámiája és munkaeszköze került a gyűjteménybe, amelyek az 1920–1930-as, illetve az 1950-es évekre keltezhetők. A Gergelyffy fazekas család legrégebbről ismert tagja opifex, azaz mester volt a 19. század közepén, de a fazekasokon kívül tálasok, edényesek is voltak a családban.

Az 1970-es években egy szabadszállási orvos, dr. Matus Gyula gyűjteménye, közel háromszáz népi kerámia került a Katona József Múzeumba. Ezek között a magyar nyelvterület legjelentősebb fazekasközpontjainak tárgyai találhatók, például erdélyi bokályok vagy északnyugat-magyarországi későhabán kerámiák, amelyek vidékünkön nem voltak használatosak.

A Kecskeméti Katona József Múzeum őriz egy 1697-es évszámmal ellátott, a háromkirályok betlehemi látogatását ábrázoló faragott mézeskalács-ütőfát, amelyet dr. Szabó Kálmán 1912-ben Kecskeméten, ismeretlen mézesbábostól gyűjtött. Elképzelhető, hogy a mézesbábforma Sántha József mézesbábos tulajdonát képezte, akinek 1914-ben a teljes felszerelését megvásárolta a múzeum. A mester ekkor vált meg a régi fa formáktól, és ekkor kezdte használni a bádogból készült kiszúró formákat.

A kecskeméti mézeskalácsforma faragója ismeretlen, ám biztosan nem kecskeméti mester. A városban ugyanis csak későbbről, a 18. századtól kezdve ismerünk mézeskalácsos mestereket. A kecskeméti mézeskalácsforma jelenetéhez valószínűleg Albrecht Dürer 1503-ban készült Mária élete fametszet-sorozatának megfelelő jelenete szolgálhatott mintául, Martin Schongauer hasonló tárgyú festményének felhasználásával. A faragott forma másik analógiája M. S. mester Királyok imádása című táblaképe (Lille, Musée des Beaux-Arts), amely eredetileg a selmecbányai Szűz Mária-plébániatemplom főoltárához tartozott és Dürer táblaképével közel egy időben készült.




KKJM
HU EN
KKJM