Pályázati azonosító: 2521/3036

 

A kötet megtekintése

 

A VASVERŐK VISELT DOLGAI
Szakmai jelentés a Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra
Szakmai Kollégiumának 2521/3036 azonosító számú pályázatához

 

 

A 2007. esztendő nyarán Tajdina József (1937—2009) plébános a bajai belvárosi plébánián szobájának szekrényéből előhozott egy hosszúkás, nagy alakú, kemény papírtáblás, alul-felül zsinórral átköthető, kéziratos kovács munkakönyvet, amit a XIX. század közepe táján vezettek Sükösdön. Tajdina atya elmondása szerint a régi feljegyzéseket tartalmazó füzetet anyai nagyanyja tüzet tápláló kezei közül saját maga mentette meg az utókornak. Némi nyomozómunka és kutatói szerencse után még további két kovács-hitelkönyv nyomára akadtunk a településen, ráadásul korábbi időszakból. A források értékét növeli, hogy a három kötetet ugyanazon helyi kovácsdinasztia tagjai vezették. Az első kötet 1818-as datálással kezdődik és 1834-ből való az utolsó bejegyzés. A második könyvet 1826-ban kezdték el vezetni, és 1846-os az utolsó feljegyzés. A harmadik füzet 1838-tól tartalmaz beírásokat 1852-ig. A kontós-könyvekbe folyamatos időintervallumban, egymással párhuzamosan jegyzeteltek a kovácsok. Ha az egyik betelt, újat kezdtek el. A régi kötetet azonban továbbra is kéznél tartották, mert előfordult, hogy az adós később jelentkezett rendezni tartozását, és ilyenkor a korábban vezetett könyvhöz kellett nyúlni. A széles megrendelői körben való gyorsabb eligazodást a füzetek végén lévő ábécé-regiszteres mutató segítette.

Kothencz Kelemennek a három kéziratos forrást közreadó és elemző Kovácsok kézjegye. A sükösdi kovácsmesterek munkavégzése és kapcsolatrendszere a 19. század első felében című könyve a Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatásának köszönhetően kapott nyomdafestéket.

A forrásként használt kontós-könyvek segítségével megismert sükösdi kovácsdinasztia tagjainál a szakmaszeretet, az elhivatottság nagyfokú szakmai tudással és jó üzleti érzékkel párosult. Az írás és olvasás tudományában jártas szakemberek intelligenciájukkal kiemelkedtek a községi jobbágytársadalom tagjai közül. A kovácsmesterek „több vasat tartottak a tűzben”: szakmai munkájuk mellett földet műveltek, állatot tartottak, hajómalmot üzemeltettek. Előrelátó gondolkodásukkal biztos alapokon nyugodott nagycsaládi gazdaságuk.

A források adataiból kiolvasható, hogy a sükösdi vasverők nem fából égetett, hanem bányászott szénnel dolgoztak a vizsgált időszakban. A kovácsoláshoz szükséges tüzelőanyagot a Mecsek szénbányáiból szerezték be. A nyersvasat szabadkai, zombori, bajai, kalocsai és pesti vaskereskedőktől vásárolták. A kovácsok rendszeresen megfordultak a környező települések vásárain, búcsúin, ahol a munkavégzésük alapanyagainak beszerzése mellett alkalmazottaik ruhajárandóságait is megvásárolták.

A hitel-könyvek tanúsága szerint a Németh-műhelyben legalább négy ember dolgozott egyszerre. A sükösdi kovácsmester fia mellett rendszerint egy-egy inast és legényt is alkalmazott/tanított. A kovácsinasok és legények készpénzes fizetését és ruhailletményét a megfogadásukkor rögzítették, a járandóságok kiadását az év folyamán folyamatosan vezették.

A sükösdi kovácsmester a helyi jobbágyközösség kisebb rétegével — általában 22 gazdával — szerződéses viszonyban állt, akiknek ekéit, csoroszlyáját konvencióért élezte. A jobbágyok a munkavégzést azzal viszonozták, hogy megszántották a kovács szántóföldjeit, illetve gabonával, vagy készpénzzel fizettek. A falusi társadalom többi tagja a kovácsnál megrendelt munkáért készpénzzel fizetett, vagy pedig természetben nyújtott ellenszolgáltatással — többnyire munkavégzéssel — rendezte tartozását.

A forrástípus elemzésével kirajzolódott előttünk egy falusi kisiparoscsalád gazdag életműve. Képet alkothattunk munkáiról, megrendelőinek köréről, kapcsolatrendszeréről. Az elvégzett kovácsmunkák mellett jól elkülöníthetők a különböző állami és egyházi kötelezettségek. Rendszeres robotmunkának számított a széna és zab porció Kecskemétre fuvarozása, valamint a környékbeli Duna-töltések építési, javítási munkálatai. A kovácsmester a gyalog és kocsival teljesítendő robot szolgálatait néha saját maga végezte, de gyakran bízta alkalmazottaira is. A kovács földesura, a kalocsai érsek felé teljesítendő kötelezettségei közül leggyakrabban az uradalmi alkalmazottakat (ispán, pintér, erdőcsősz, stb.) fuvarozta, illetve szálasterményeket (széna, szalma) szállított az előírt helyekre.

A kötelező ingyenmunka teljesítése mellett a kalocsai érseki uradalom részére rendszeresen végzett kisebb-nagyobb vasmunkákat is. A felsőbb hatóság megbízására végzett bérmunkákat rendes munkadíj felszámolásával végezte.

Sükösd tanácsa rendszeresen a Németh-kovácsokat bízta meg a helység által üzemeltetett különféle épületek (kocsma, szárazmalom, stb.) és építmények (pl. jégverem, kutak) javítási munkálataival.

A kovácsok jelentősebb anyagi bevételhez jutottak a szekerek, kocsik, szánok vasalási munkálataiból. A gyakori munkák közé sorolhatók a jobbágyok lovainak patkolásai, ritkább volt a télen használatos griffes patkók felveretése, melyet csak a tehetősebb személyek engedhettek meg maguknak.

Az ügyeskezű falusi vasverők ezermester módjára minden apró-cseprő vasmunkát elvállaltak. A falusi nép nemcsak a mezőgazdasági eszközök javításával, hanem a különféle konyhai edények, a gazdaságban használatos vasszerszámok reparációjával is a kovácsot kereste fel. A megrendelések között többször megjelenik a kisebb dongás edények (dézsa, pitli, véndő, stb.) abroncsozása.

A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárban fennmaradt XVIII—XIX. századi kontraktusok szerint Sükösd helység, illetve egyes vállalkozó szellemű személyek időnként bérbevették az érseki uradalomtól a különféle regálék (kocsmáltatás, húsmérés, malom, stb.) jogát. A földművelő-állattartó jobbágyok részére végzett munkák mellett a kovácsok rendszeresen javítottak vállalkozóknak többek között kocsmaépületeket, mészárszék berendezéseket, pálinkafőző eszközöket, stb.

A Németh-család vagyoni helyzetéről árulkodik, hogy bérest, szolgálót is alkalmaztak. A hivatalos XIX. század eleji árszabásoknál árnyaltabb képet alkothatunk a béresek, szolgálók készpénzes és egyéb természetbeli juttatásairól a kontós-könyvek bejegyzései segítségével.

A 30-40–50 birkát tartó sükösdi gazdák állataikat nem önálló nyájban őrizték, hanem egymással társulva, juhtartó gazdatársulásba tömörültek, és fogadott juhász felügyeletére bízták állataikat. A feljegyzések szerint a közös nyájban általában nyolc-tíz magánszemély 500–600 birkája legelt. A juhállomány nyilvántartását az állattartó kézműves vezette kontós-könyveinek hasábjain. Feltehetőleg az uradalmi birkatartás hatására terjedt el a jobbágyok körében is az állatoknak adott só, ami szintén szerepelt a kiadási tételek között. Az állattartóknak a húshaszon mellett jövedelmet biztosított a kifejt tejmennyiség, valamint a birkák gyapjának értékesítése.

A sükösdi sertéstartás régies vonását tükrözi a gazdánként szerveződött magán sertésfalkák létezése. A disznók őrzését az állattartó gazdaközösség, a cimboraság szervezte. A kanász megfogadásának feltételeit, a járandósága vezetését, és a sertéslétszám alakulását szintén a kovács tartotta számon.

Az iparos család több szőlőparcellával rendelkezett, amelynek munkálatai szintén fellelhetők a kötetekben. A feljegyzések alapján jól nyomon követhető a szőlőmunkák éves rendje a nyitástól a takarásig. A szőlők tavaszi nyitását a Duna áradása miatt olykor megelőzte a szőlőföldek árkolása. A legfontosabb munkafázis a következő évi termést meghatározó metszés volt, amit a kovács mindig a hold állásához ütemezett. A metszésekről külön oldalon vezette feljegyzéseit.

A kovácsmester a munkáiból származó bevételeit jól kamatoztatta. A kisiparos két-három társával együttműködve, vállalkozásszerűen hajómalmot üzemeltetett a közeli Duna-szakaszon. A vizsgált források segítségével képet alkothatunk a kézműves mester hajómalmának tulajdonjogi viszonyairól, a hajómalom értékéről, valamint az úszó őrlőszerkezet építési, javítási és üzemeltetési költségeiről. A kovács felügyelt a felmerülő költségek tulajdonjog szerinti arányos elosztására. A hajómalom javítási munkák mellett a molnárok járandóságait is precízen nyilvántartotta.

A kontós-könyvekben megtaláljuk a nyomát az ártéren végzett különféle munkavégzéseiknek is. A sükösdi jobbágyokat megillette a „faizás” joga, tehát a környező erdőkben szabadon vághattak épület-, és tűzifát. Az ártéri erdőkből kitermelt fákat tavasztól őszig ritkán szekérrel, gyakrabban csónakon, a téli fagyok beálltával pedig szánkóval fuvarozták a vasműves részére az adósai. A réteken lekaszált szénát boglyába rakták, és az árvizektől védendő gyakran körbeásták. Hazaszállításuk a fához hasonló módon az időjárás függvényében szekéren, csónakon történt. A Duna-mappáció térképszelvényeinek leírásai, és XIX. század eleji térképek segítségével beazonosíthatók az egyes határrészek helynevei, művelési ágai.

A sükösdiek veteményes kertjei még az Ófalu közelében, a vízállások, mocsarak közötti kiemelkedő dombhátakon voltak, amelyeket szintén árkolással kellett védeniük a gyakori árvizektől. Amellett, hogy a jobbágyok kihasználták a természet nyújtotta javakat, együtt is tudtak élni vele.

Az Európai Unió országaiban kiemelt értékként tekintenek a kézműves örökségre. Magyarországon sem szabad megfeledkezni a régi vágású mesteremberek olykor értelmiségieket is megszégyenítő intelligenciájáról, mesterségbeli tudásáról. Manapság amikor egyre több szó esik az élethosszig tartó tanulásról vagy a fenntartható fejlődésről, a mindenkori kihívásokhoz való alkalmazkodásról, nemhogy avíttnak, hanem igazán korszerűnek tűnik a kötetben bemutatott kézműves-mentalitás. A kovács-kötetek megjelenésétől a kézműves mesterségek tradicionális rangjának elismerését, a hétköznapokban is használható, hasznosítható tudás széles körű terjesztését várjuk.

A Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégiumától elnyert pályázat szakmai beszámolója és a megjelentetett könyv bemutatójáról a bajai Türr István Múzeum internetes oldalán adunk hírt az érdeklődőknek: www.bajaimuzeum.hu

A kovács-kötet szakmai bemutatóját a Kézműves-ipartörténeti Munkabizottság közreműködésével a Mezőgazdasági Múzeumban tervezzük megrendezni 2012 novemberében.

 

 

Baja, 2012. október 17.
 

 

Kothencz Kelemen
néprajzkutató, muzeológus