Múzeumpedagógia

Óvodás, iskolás és felnőtt csoportokat egyaránt szeretettel várunk múzeumpedagógiai illetve játékkészítő kézműves foglalkozásainkra.

A foglalkozások szorosan kapcsolódnak a múzeum kiállításaihoz, intézményünk gyűjteményéhez.

A ház hagyományait követve szinte minden alkalommal része a foglalkozásnak valamilyen kézműves tevékenység is. Elsősorban természetes anyagokból készülnek tárgyak, főként játékok, de a műhelyfoglalkozásokon helyet kap a tánc, a zene, a közös játék is.

A ház hagyományainak megfelelően nagy hangsúlyt kap az igényes, minőségi, megújuló tárgyalkotás.

Célunk a múzeumban lenni jó megélése. Az új ismeret átadásán túl egy olyan múzeumba örömmel járó generáció kinevelése, akik visszatérő vendégekké válnak.

Sok olyan pedagógus a tér vissza csoportot kísérő óvónőként, tanárkánt, aki gyermekkorában már járt a Szórakaténuszban, és ezt a jó élményt kívánta megosztani tanítványaival.

A következő kézműves foglalkozásokból választhatnak a teljesség igénye nélkül a látogatók: agyagozás, nemezelés, papírjátékok, textiljátékok, fonaljátékok, növényi játékok, fajátékok, zsírkőből készült játékok, gyöngyfűzés.

 

 

A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely múzeumpedagógusai:

BELVARACZ IBOLYA, BURKA BEÁTA, BIBOR ANNA

 

 

Folyamatosan megújul az intézmény múzeumpedagógiai kínálata, igényes, minőségi tárgyalkotást és hiteles új ismereteket közvetítve a különböző generációknak.

A programok összeállításánál fontos szempont a minél szélesebb közönség megszólítása, szem előtt tartva a látogatók igényeit.

 
A foglalkozásokat előre egyeztetett időpontban tudjuk biztosítani.

 

 

Nincs megjeleníthető tartalom.



KKJM
HU EN
KKJM