Tudományos hírek


Egy vízi világ születése – a bácsalmási víztározó

2016. június 7.

2012 nyarán megkezdődött a víztározó építése Bácsalmás nyugati határában a Mátételki–Kígyós-csatornán. A tározó célja elsődlegesen a belvízi elöntésekkel szembeni biztonság növelése volt. Mezőgazdasági haszna is jelentős, mivel évi kb. 140 000 m3 öntözővizet tárol. A tározó átadása után hamarosan madarak ezrei lepték el a környéket, és több mint 40 féle madárfajt sikerült a helyi megfigyelőknek elkülöníteni, köztük olyan ritkaságnak számító védett és fokozottan védett fajokat, mint a feketenyakú vöcsök, rétisas, bütykös ásólúd, cigányréce és a gulipán.

A tározó építésében a Kecskeméti Katona József Múzeum is közreműködött. Legjelentősebb feltárás a tározó gátjának helyén történt Wilhelm Gábor régész vezetésével. 2012 nyarán Pázmándi Gergely légifelvétel-sorozatot készített a lelőhely kibontott részeiről, mely az alábbi háromdimenziós modellen tanulmányozható. A modell középső részén jól látható nádas, érintetlen sáv a Kígyós-csatorna. A sekély vízfolyás az észak–déli irányú „vályú” alján csörgedezik. Medrét mindkét oldalon 5-7 méterrel fölé magasodó dombsor szegélyezi. A nádas mellett megfigyelhetők a feltárt, csupasz régészeti jelenségek, különböző célokból ásott gödrök és árkok.


Bácsalmási Víztározó épül (2012)

Egy új vizes élőhely és annak élővilága Bácsalmás határában (2014)



Prókai Károly fotói a tározóról

A bácsalmási víztározó-zárógát feltárt helyszínének 3D-s modellje



Szenzációs tatárjáráskori régészeti leletek Kiskunmajsán

2016. április 18.

„Akiket nem akartak karddal elpusztítani, tűzben elégették”


A Kecskeméti Katona József Múzeum régészei ritka, egyértelműen a tatárjáráshoz köthető nyomokra bukkantak Kiskunmajsán. A több tucat legyilkolt ember maradványai és elrejtett – most előkerült – kincseik kézzelfogható bizonyítékát adják a katasztrófának.

Nemzeti tragédiáink közül talán az 1241–42 évi tatárjárást tartja első helyen kollektív emlékezetünk, még mintegy 775 év távlatából is. Nemigen van olyan magyar, aki ne hallott volna arról a sorscsapásról, melyet Dzsingisz kán örökösei a mongol hadak élén vezettek IV. Béla Magyarországa ellen. Akkori hazánk felfoghatatlanul nagy károkat szenvedett, a legóvatosabb történészi becslések is legalább 10-20%-ra becsülik a lakosság pusztulását, de egyes feltételezések szerint az akkori kétmilliós lakosság fele odaveszett az alig több mint egy évig tartó hadjárat alatt. Egyes vidékek, így az ország közepe is évtizedekre kihalt, teljesen lakatlan maradt. A korabeli források szemléletesen írják le a tatárok kegyetlenkedéseit e bosszúhadjárat során, de mind közül a legfontosabb krónikás a fenti idézet szerzője, Rogerius nagyváradi kanonok volt, aki személyesen élte át a katasztrófát.

Egy ilyen nagymértékű pusztítás következtében a régészeknek lépten-nyomon ennek nyomaira kellene bukkanniuk. Bár több mint egy évszázada kerülnek felszínre elásott érem- és kincsleletek, ám e közvetett bizonyítékok mellett sokáig mégsem sikerült a régészek ásóinak ennél kézzelfoghatóbb eredményeket elérni. Egy évtizede, hogy a tatárjárás legelborzasztóbb nyomai: tömegesen legyilkolt emberek maradványai kerültek elő egy útépítés során Cegléd mellett. Azóta mindössze négy olyan falu részletét sikerült feltárni, ahol az elásott kincsleletek mellett, az üszkös romok között megmutatkoztak a tömegmészárlás jelei is.

Ezért is számít szenzációnak a Kiskunmajsa mellett most előkerült jelenség, melyet Rosta Szabolcs régész-múzeumigazgató vezetésével tártak fel a kecskeméti, bajai és kiskunhalasi szakemberek. Egy Árpád-kori falu területén, két egykori épületben elrejtett kincsleletet fordított ki az eke. Több mint 250 ezüstpénz, gyűrű és egyéb ékszer mellett rengeteg emberi maradvány feküdt a padlón! A pénzek többsége IV. Béla magyar király veretei, dénárok és lemezpénzek vagyis bracteáták, de nagy számban voltak nyugati pénzek, úgynevezett friesachi dénárok is, sőt egy angol pennyt is elrejtettek egykori tulajdonosaik. A leginkább szívszorító a számtalan megégett embercsont, melyek nagy része gyermekeké volt.

(Minden azt mutatja, hogy a szomszédos Szankon tapasztalt eseményekhez hasonló játszódott le itt is. Szankon 2010-ben egy Árpád-kori házban legalább 34 ember, 17 gyerek és 17 nő maradványaira lelt Sz. Wilhelm Gábor kecskeméti régész. A kiemelkedő kincsleletet, aranygyűrűket és aranypártát, hegyikristályt és egyéb ezüstértékeket is elrejtő személyek szintén ezen események során lelték halálukat, mikor rájuk gyújtották a házat.)

E nemzeti sorscsapásnak hosszú távú következményei lettek, hiszen a magyarság etnikai expanziója megállt, addigi nagyhatalmi státusza regionális hatalommá csökkent. Ám az ország mégis talpra állt e hatalmas pusztítás után is, mely így a Magyar Királyság élni akarását, és az ország vezetőit, különösen IV. Bélát, a második honalapítót dicsérik. A mongolok pedig részben belső problémáik miatt, de a Plano Carpini pápai követ által 1246-ban leírt tapasztalataik miatt is, többé nem jelentettek az 1241–42 évihez hasonló veszélyt. „A tatárok földjén két temető van: az egyikben hantolják el a kánokat, a vezéreket és az összes nemesurakat; bárhol érje őket a halál, ha lehetőség kínálkozik rá, ide hozzák őket. Sok aranyat és ezüstöt temetnek el velük. A másik temetőben azokat helyezik el, akiket Magyarországon öltek meg, ott ugyanis sokan lelték halálukat…”

A Kiskunmajsán most föllelt kincsleletek, valamint a Kecskeméti Katona József Múzeum tulajdonába nemrég került szanki aranykincsek egyéb, eddig soha nem látott értékekkel együtt 2016 őszén lesznek láthatóak a Cifrapalotában, a Múzeum „újszerzeményi” kiállításán.



Fotók: Ujvári Sándor, MTI
Szakmai kapcsolat:



Az éremlelet 3D-s modellje



Földből előkerült római sírkő

2016. április 6.

2015 februárjában Csordás István múzeumbarát meghívására munkatársaink Tassra látogattak, ahol idősebb Horváth Attila kertjében egy igen érdekes római sírkő töredékét tekintették meg. A faragvány valamikor a II. világháború után, a ’40-es évek végén vagy talán az ’50-es évek elején került elő a régi tassi posta udvarán. Dezse Karola postamesternő – vagy ahogyan a helyiek ismerték „Mancika néni” – testvérével kutat ásott, s akkor bukkantak az ismeretlen tárgyra. Később igen hasznos feladatot találtak neki, ugyanis éppen megfelelt az ereszcsatorna alá támasztéknak. Néhány éve idősebb Horváth Attila faragóművész meglátogatta Mancika nénit, aki felajánlotta neki a követ. Attila el is vitte fiaival a kertjébe, ahol jelenleg is megtalálható.

Attila bácsi szerint római sírkő lehetett egykor, melyet valamely környékbeli, Duna túloldalán fekvő római telepről hozhattak el egykor. Véleményét mi is osztjuk. Rómer Flóris hagyatékának vizsgálata alapján úgy tűnik, igen gyakoriak voltak ezek a faragott, feliratos kövek a Duna innenső, „barbarikumi” oldalán.

Rómer Flóris kéziratos naplójában a következő bejegyzéseket találjuk:

  • 1868. április 9-én, Dunapatajon a városháza istállójában, valamint Tasson Madarassy László kertjében látott római köveket (1. kép).
  • 1874. április 23-án, Dunavecsén és környékén járt római köveket vizsgálni (2. kép). Ugyanebben az évben jegyezte le egy másik vecsei kutatóútján, hogy a Vecse keleti határában álló egykori Fehéregyháza templomából is kerültek elő faragott kövek. Az elhagyott, romos középkori templomot széthordták a környékbeliek, és ekkor kerültek elő szép faragványok (3. kép). Pap Sándorné, egykori vecsei lakos udvarában is látott egy ilyet 1874-ben (4. kép).
  • Vecsétől északra – Szalkszentmárton délnyugati részén – Vadas pusztán egy Mithrasz ábrázolású, feliratos követ írt le (5. kép).

A sort még folytathatnánk. Valószínű, hogy a Duna mentén épült középkori épületeinkben szinte mindenhol megtalálhatóak voltak az egykori római épületek, villák, őrtornyok, síremlékek maradványai.


Képek forrása: Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ – Magyar építészeti múzeum tervtára


A sírkő 3D-s modellje