A hónap műtárgya

2020. november 26. – december 20.

Az egykor Nógrád-megyei Fülek (Fiľakovo, Szlovákia) városában már az Árpád-házi királyok idejében is virágzott a fa-, cserépedény, bőr- és szövőipar. A Füleki Zománcedény- és Fémárugyár 1908-ban alakult. 1939-1944-ig Füleki  Iparművek névvel fajátékokat is gyártott, termékeivel a világ minden tájára eljutott. A gyár élére 1939-ben egy Erdélyből származott, rendkívüli tehetségű üzletember, Hulita Vilmos került. A játékműhely vezetésére a később Kossuth-díjas Bencze László festőművészt hívta meg Budapestről, aki korábban már dolgozott itt tervezőként. A Füleken gyártott játékok típusai meghaladták a kétszázat. Többségük fából készült, de voltak közöttük zománcozott vas alapú tárgyak is.

Bencze László hat évet töltött Füleken, igaz, ebből kettőt katonaságban élt át. Munkája során arra törekedett, hogy elsősorban a magyar nép kultúrájával rokon tárgyakat tervezzen. Minderről szeretettel és részletesen mesélt a Játékmúzeum munkatársának 1990 körül. Ilyen játékszer lett a „mozgó magyar huszár” figurája, fejét erőteljesen előreszegő ágaskodó paripával, melynek szépen ívelő nyakát hullámzó sörény borítja. A lovas öltözete önmagában is magyar voltára utal. Az említett tárgy mellett azonban más ismerős darabokat is találunk, közöttük magyar és kuruc lovas – igen díszes kivitelben -, medvetáncoltató, puttonyos vadnyúl és kerekeken guruló bárány. A játékok védjegye mindvégig egy ragasztófelülettel rendelkező kör alakú nyomtatvány volt, „Fülek” felirattal.

A Füleken készült termékek hamar széles vevőközönségre találtak. A játéküzem már a második évben 400 000 db tárgyat készített. A gyár grafikai műhelyében, az eredeti foglalkozását tekintve műbútorasztalos Gécs Zoltán tervezte és kivitelezte a színes árjegyzékeket. A játékok a budapesti vásárokon is rendszeresen szerepeltek.

Fülek 1945-től Csehszlovákiához tartozott (1993-ig), így a gyárat átvette a cseh faüzemeket összpontosító szervezet. 1945-ben a fajátékgyártás leállt. Az egykor népszerű füleki fajátékok napjainkban valódi ritkaságnak számítanak.




HU EN
KKJM