Inspirációs szöveg

Szent vendégség

 

Az Eucharisztia ünnepén, Úrnapján ez az antifóna hangzik el az Egyház imájában, a zsolozsmában: „Ó szent vendégség, melyben Krisztust vesszük, kínszenvedésének emlékét idézzük, Isten kegyelmével eltelik a lelkünk, és megkapjuk jövendő dicsőségünk zálogát”. Ez a liturgikus szöveg összekapcsolja Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a titkát a vendégség gondolatával.

A Szentírás a legfontosabb erények közé sorolja a vendégszeretetet. A befogadás emberi gesztusán túl mélyebb rétegek is feltárulnak itt. Egyfelől a választott nép a vendégszeretetet gyakorolva visszaemlékezik a korra, amikor még nomádként élt. A vándorlókkal, utazókkal, idegenekkel jót téve tulajdonképpen saját múltját is felidézi. „Az Úr, a ti Istenetek az Istenek Istene és az Urak Ura, a nagy, a hatalmas és a félelmetes Isten, aki nem részrehajló, (…) szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki. Ti is szeressétek az idegent! Mert Egyiptom földjén magatok is idegenek voltatok” (MTörv 10,17–19). Másfelől az Újszövetség intése szerint: „Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, hisz ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül” (Zsid 13,2). A vendéget befogadva az ember magának Istennek terít asztalt.

A Szentírás több ilyen „szent vendégséget” is ismer:

— A három angyal látogatása Ábrahámnál (Ter 18,1–15): Mamré terebintjénél a pátriárka hirtelen három férfit lát. Asztalt terít nekik, megvendégeli őket. A három angyal tulajdonképpen Isten megjelenési formája. Ez az oka annak, hogy Andrej Rubljov ezt a jelenetet megfestve készíti el a Szentháromság ikonját.

— A széder-vacsora (Kiv 12): az egyiptomi fogságban élő zsidóság szabadulását a tizedik csapás hozza el. Ezen az estén Isten angyala átvonul Egyiptomon, és lesújt az elsőszülöttekre. A választott nép gyermekeit az menti meg, hogy házuk ajtajait megjelöli a húsvéti bárány vérével. Ez az ószövetségi húsvét ünnepe, amelyet az utolsó vacsorán Jézus új jelentéssel tölt meg: önmagát tekinti a Báránynak. Ezért írja az Újszövetség: „nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán” (1Pt 1,18).

— A kánai menyegző (Jn 2,1–12): Jézus édesanyjával és tanítványaival vendégként érkezik meg egy ismerős pár lakodalmába. Itt kerül sor első csodájára: a vizet borrá változtatja. Jele ez annak, hogy Isten menyegzős lakomára hívja meg az embert (Mt 22,1–14). Ez a kép: a közös étkezés és ünnep, fejezi ki Isten és ember legmélyebb szeretetközösségét.

— A kenyérszaporítás (Jn 6,1–15): Jézus „vendéglátójává” válik a tanítását hallgató, elfáradt és megéhezett embereknek. Csodálatos módon megszaporítja az öt árpakenyeret és két halat. Ez az esemény előre mutat az Eucharisztiára, ugyanakkor szimbolikusan kifejezésre juttatja Isten gondoskodó, tápláláló, életőt szeretetét.

— Az utolsó vacsora (Mt 26,17–29): az ószövetségi húsvét, a széder-vacsora keretét felhasználva Jézus a kenyér és a bor jelét adja át a tanítványainak: „Ez az én testem… Ez az én vérem…” Ezek az Eucharisztia alapításának a szavai. Olyan vendégség ez, ahol az Isten valóságosan (az Oltáriszentségben) odaajándékozza önmagát az embernek. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne” (Jn 6,56).

— Az emmauszi vacsora (Lk 24,13–35): a Jézus halálától megrémült, reményt vesztett két tanítvány menekül Jeruzsálemből. A Mester melléjük szegődik az úton, beszélget velük, meghallgatja kételyeiket, vigasztalja és erősíti őket. Ám csak akkor ismerik fel őt, amikor az est leszálltakor, a vendégfogadóban „kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik”. Ebben a gesztusban látják meg Jézust: az önátadásban, a szeretetben, a titkos vendégségben.

Az Egyház számára minden szentmise „szent vendégség”: Jézus a házigazda, a hívő pedig újraéli a szentírási történéseket. A kenyérben és a borban jelenvalóvá válik Isten szeretete, áldozata, a halálon aratott győzelme. Ugyanakkor ez az ajándék el is kötelezi a befogadóit, feladatot bíz rájuk: nekik is gyakorolniuk kell a vendégség, a befogadás etoszát: „Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől” (Iz 58,7).

Dr. Török Csaba egyetemi tanár (Esztergomi Hittudományi Főiskola)




HU EN
KKJM