Intézménytörténet

Kecskeméti Katona József Múzeum Magyar Naiv Művészek Gyűjteménye

(A közérdekű muzeális intézmény bemutatása.)

 

Az 1976 szeptemberétől múzeumi célokat szolgáló „Bánó-ház” műemlék épület jellegzetes példája a 18. századi alföldi, városi nemesi lakóházaknak.

A Bánó-ház több építési kort és átalakítást megért. A jelenleginél jóval nagyobb gazdasági udvaron épült az alacsony nyugati szárny a 18. század közepén. Az alföldi vagy közép-magyarországi háztípust képviseli az épület a szoba, konyha, kamra beosztással. Konyhája szabadkéményes, a fal mellett végig tűzpadka fut körbe. A házrész ablakait kovácsoltvas rózsával díszített vas-spaletta védi.

A lakóház meghatározó részét alkotó nagytömegű épület a 18-19. század fordulóján épült, a már meglévő korábbi házhoz csatlakozott. A 19. század elején és végén végeztek rajta átalakításokat, ennek következtében napjainkra az építés korát csupán részleteiben őrzi. Egyik közülük a szabadkéményes konyha. A déli oldalról nyíló előszoba tüzelőtere ugyancsak 18. századi jellegzetesség, innen fűtötték a három egymásba nyíló szoba kívül fűtős szemes-, vas-, vagy cserépkályháit. A nyugati bejárat melletti hálószoba udvarra néző kitekintő ablaka is a korai időszak sajátossága.

A lakóház déli főhomlokzata négytengelyes, az ajtót balról egy, jobbról két ablak övezi. Ablakaiban fűzött vasrácsokat találhatunk. Meszelt, vakolt tégla oromfala háromtengelyes, két ablak között egy ajtónyílással. A lakóház nyugati homlokzatához – értékes építészeti megoldásként – erőteljesen kiugró pincegádor (pincelejáró), és két félköríves bekötéssel tornác csatlakozik. A ház lekontyolt, magas tetőszerkezetű.

A naiv alkotások művészeti stílusoktól független egyszerűsége közvetlenül kapcsolódik a földműveléssel, állattartással, kézművességgel foglalkozó ember tevékenységéhez, mindennapi életéhez és ünnepeihez. Az alföldi, mezővárosi műemléképület és a magyar naiv művészet különleges összhangja valósult meg a muzeális intézmény kiállításaiban.  

Magyarországon a naiv művészet az egész 20. századot átíveli, és ez a folyamat napjainkban is tovább formálódik. Felfedezésük negyedszázaddal késve jelentkezett a nyugat-európai országokhoz képest. A magyar autodidakta művészek közül az első sikert Benedek Péter „földműves festő” érte el, festményeit Budapesten, majd Bécsben is bemutatták az 1920-as években. Első csoportos kiállításukat Magyar őstehetségek cím alatt rendezték meg 1934. augusztus 19-én. A két világháború között felfedezett „őstehetségek” többsége fiatalemberként kezdte el művészi pályáját, közülük többen szakítottak a falusi élettel, de erős paraszti kötődésük miatt nem tudtak gyökeret verni a művészeti életben. A kor klasszikus képviselője, aki egyben a legjelentősebb nemzetközi sikert érte el a magyar naiv művészek közül, Süli András volt.

Az új hullám Magyarországon a hatvanas évek közepén, naiv művészeti értékeink újra felfedezésével vette kezdetét.  Az ezt követő évtizedekben felfedezett alkotók egy-két kivételtől eltekintve idősebb emberek voltak. Magányosak, fizikailag és szellemileg elszigeteltek, s ez az állapot nyugdíjba kerülésükkel csak fokozódott. Érett emberként, kialakult világképpel kezdtek bele az alkotótevékenységbe, képekbe és szobrokba sűrítve életük mondanivalóját. Művészetük sokféle. Az alkotók egyik csoportjának szemlélete a népművészettel és a gyermeki világgal mutat rokonságot. Közéjük tartoznak Kapoli Antal és Tőke Imre faragók, és Gubányiné Greksa Erzsébet is, aki falpingálásról tért át a Kalocsa környéki hagyományok táblakép jellegű festésére.

A magyar naiv művészet történetében a másik jelentős vonulatot a paraszti élet megélt élményeihez való kötődés és néprajzi hitelesség jellemzi. Képviselőik művészetében a falu világa, hétköznapjai és ünnepei foglalnak el fontos szerepet. Orisekné Farsang Erzsébet rendkívül gazdagon és hitelesen örökítette meg a régmúlt falu világát, azt a falut, amely emlékezetében élt gyermekkorából, csakúgy, mint Juhászné Albert Rozália részletekben gazdag festményei.

A magyar valóság talaján születtek meg a történelmi eseményeket és személyeket bemutató szoboralkotások, mint Kovács Ferenc Széchenyi Istvánt ábrázoló műve.

Az ember és környezete közötti viszony megbomlása napjainkra a modern életérzés része lett. Balázs János esetében a magány csendjébe burkolózó remeteéletmód, cigány számkivetettség, e alkotásaiban is nyomokat hagyott. A mindössze kilenc évig tartó alkotóperiódusában víziókat, szimbolikus formákat követett, a világ teljességének kifejezésére vállalkozott verseivel és festményeivel. Répás János és Marosiné Földvári Irén saját életük tragédiáit fejezik ki műveikben. A belső világ látomásos kivetülésére Őrsi Imre munkássága teszi fel a koronát. Szinte remeteként élt, és a szobrokat „magány ijesztésére”, társaknak készítette maga mellé. Fababái időtlennek tetsző bálványok, vallomások, melyek érzékeny alkotójukra utalnak vissza.

A naiv művészet egyike azoknak a megnyilatkozásoknak, amelyek az alkotótevékenységében elszigetelten élő ember számára megújulást és önmegvalósítást biztosítanak. Az alkotók nincsenek alávetve nevelői-oktatói hatásoknak, ösztöneikre, valamint velük született vizuális érzékenységükre és tehetségükre hallgatva maguknak állítanak fel szabályokat.

A kecskeméti Magyar Naiv Művészek Gyűjteménye alapjait Moldován Domokos filmrendező magángyűjteménye és felajánlása jelentette. Ehhez társult Bánszky Pál művészettörténész tevékenysége; a Magyar Nemzeti Galéria és a Népművelési Intézet naiv művészeti gyűjteményeinek átvétele, majd új alkotók felfedezése, így Kecskeméten átfogó, országosan egyedülálló múzeum jött létre.

 

 

 




KKJM
HU EN
KKJM