Polcok árnyékában - A Katona József Múzeum Régészeti Gyűjteményének története a kezdetektől 2010-ig

Polcok árnyékában
(A Katona József Múzeum Régészeti Gyűjteményének története a kezdetektől 2010-ig)

A Katona József Múzeum Régészeti Gyűjteménye több mint 100 éves, és közel 400.000 tárgy alkotja. Teljes bemutatása lehetetlenség lenne, ezért inkább kialakulásának főbb állomásait, a gyűjtemény egy-egy részét ismertetve próbáljuk meg kalauzolni az olvasót ebben a páratlan gyűjteményben.
A XIX-XX. század fordulóján Kecskemét a városiasodás fontos időszakát élte. Ekkor indultak meg a nagy építkezések, infrastrukturális robbanás történt (vízvezeték, villanyhálózat, vasút kiépítése). A korabeli városvezetés a város képét formálva figyelmet fordított a kultúra területére is. A városi könyvtár és múzeum létrehozására az igény 1898-ban merült fel. Kada Elek polgármester pénzt különített el erre a célra, és a város vezetése az alapításra 8000 forintot, az évi gyarapodás és fenntartás biztosítására pedig további 500 forintot szavazott meg. Szilády Károly főlevéltárnokot Pécsre küldték, hogy ott tanulmányozza a régészeti gyűjtemény elhelyezését, rendszerezését. A régi Városháza épületében biztosítottak helyet a gyűjteményeknek, így megindulhatott a régészeti és a néprajzi anyag gyűjtése egyaránt.
A régészeti gyűjtemény megteremtése Kada Elek nevéhez kötődik. Ő maga is lelkes régész volt, már 1890-től rendszeresen ásatásokat folytatott a környéken. Pontos leírásait, rajzait publikálta az Archeológiai Értesítőben. Ásatásainak leletanyagát szinte csak innen ismerjük, mert az anyag nagy része a II. világháborúban elveszett. A múzeum gyűjteményében már csak az inárcsi, vatyai, lakiteleki, pusztaszeri, ladánybenei és a gátéri ásatások leletanyaga maradt meg. Ez főleg bronzkori kerámiaanyagot jelent, de ismerünk tőle szarmata, avar és honfoglaló leletanyagot is, ezek származási helyeit nem tudjuk. 1904-1906 között Gátéren folytatott ásatásokat, ahol 650 avar sírt tárt fel. Megfigyelte az avarok temetkezési szokásait, a talaj elszíneződéseit, sírkamrákra, koporsós temetkezésekre utaló nyomokat talált. A sírokba a halott mellé edényt és ételmellékletet tettek, erre utaltak a feltárt állatcsontok és a tojástöredékek. A temető gazdag leletanyaga – karperecek, csüngők, övveretek, fülbevalók – az avar nép viseletébe is bepillantást nyújtottak.
Kada Elek arra is törekedett, hogy megfelelő szakemberekkel vegye körül magát. Így a főlevéltárnok mellé 1911-ben felvette Dr. Szabó Kálmánt kisegítő munkaerőnek. A jogász végzettséggel rendelkező fiatalember örömmel és nagy kötelességtudattal segítette Kada Elek munkáját. Részt vett ásatásain, sőt maga is folytatott gyűjtést mind a régészet és mind a néprajz területén. 1911-től az ásatásokra és a néprajzi gyűjtésre a várostól anyagi támogatást kaptak, emellett állami segítség is érkezett. (pl.: 1912-ben 500 korona) Így Kada Eleknek, Szilády Károlynak és Szabó Kálmánnak köszönhetően 1912-ben már több mint 3000 tárgy volt nyilvántartva, rendszerezve a gyűjteményben. Ezzel párhuzamosan a város vezetése új múzeumépület építését határozta el és erre 1911-ben 150.000 koronát elkülönítettek. De az 1911-es földrengés közbeszólt, így az építkezés leállt, 1913-ban pedig meghalt Kada Elek, a városi múzeumügy egyik legnagyobb pártfogója.
Szabó Kálmán 1912-től könyvtáros és múzeumőrként rendszeresen ásatott és néprajzi gyűjtést végzett. Gyűjtött Kocséron, Koháryszentlőrincen, Ókécskén, Bugacmonostoron, Izsákon, és Bugac területén. Az I. világháborúig több mint 100 új régészeti tárggyal gyarapította a gyűjteményt.
Az I. világháború idejéről keveset tudunk. A múzeum szegényes körülmények között küzdött a fennmaradásért. 1919 után ismét kutatásokat indítottak Lakitelek-Szikrán, s még ebben az évben merült fel az igény arra, hogy a nagyközönség is bepillantást nyerjen a múzeum gyűjteményébe. Így a régészeti gyűjteményt 1919. június 15 – augusztus 31-ig minden kedden, pénteken és vasárnap két szobában megnyitották a nagyközönség előtt. A közel három hónap alatt 543 látogató fordult meg benne.
Az I. világháború után ismét felmerült, hogy a múzeum gyűjteményét máshol helyezzék el, s bár a város vezetése még 1911-ben kultúrpalota építéséről döntött, ez nem valósulhatott meg. Többszöri egyeztetés után végül 1922-ben a város a vasútkertben lévő nyári kaszinó épületét adományozta a múzeum gyűjteményeinek. Az épületet átépítették, a központi épületet két oldalszárnnyal toldották meg, pincét építettek alá. A gyűjtemény átköltöztetése három hónapon át folyt és 1924-ben megnyitották a nagyközönség előtt. Három évvel később már 3794 őskori, 2752 népvándorláskori, 2597 középkori leletet őriztek. Az egész anyagról cédulakatalógus és rajzok készültek. Évi 18000 látogatója volt a múzeum kiállításának.
Bár a múzeum szűkős anyagi lehetőségekkel küzdött, továbbra is folytattak ásatásokat, Alsómonostoron, Ferencszálláson, Pálmonostorán, Csányon, Adacson, Berénybenén, és Aranyegyházán, így a gyűjtemény középkori része is gyarapodott. Rendszeresen frissítették a kiállítás anyagát. Szabó Kálmán folyamatosan fejlesztette a múzeum összes gyűjteményét, szervesen összekapcsolta a régészet és a néprajz szakterületét. Azt tartotta, hogy „a régészet megkövesedett néprajz, a néprajz élő régészet”. Több mint 30 települést és temetőt tárt fel, munkájában Papp László is segítette. Felhívta a figyelmet a gyűjtésre és a leletek beszolgáltatására is. Azok, akik értékesebb leleteket szolgáltattak be, egész évre ingyenes belépőt kaptak. Tevékenységének köszönhetően jutott a régészeti gyűjtemény olyan középkori leletanyaghoz, amellyel megcáfolta azt a korábbi tévhitet, miszerint a XI. sz. után az Alföld elnéptelenedett, elszegényedett volna. Három évtizedes áldozatos munkájának eredményeként a II. világháború előtt az ország egyik legjelentősebb gyűjteményével rendelkezett a kecskeméti múzeum. Ekkor a gyűjtemény 12000 db régészeti, 5600 db néprajzi és várostörténeti, 200 db képzőművészeti tárgyból állt.
A II. világháború kitörésével évről-évre csökkent a múzeum költségvetése, így az ásatások háttérbe szorultak és inkább a leltározás, feldolgozás került előtérbe. A Kecskeméten folyó harcok miatt a múzeum gyűjteményét a koháryszentlőrinci majorba menekítették. Az épületet 1944-ben légitámadás érte, a gazdag régészeti és néprajzi anyag 95 %-a elpusztult.
1946-tól Bálint Alajos lett a múzeumigazgató. Mindent megtett azért, hogy megmentse, mindazt ami még megmaradt. Átrostálva a Koháry majorban leégett gyűjtemény maradványait, egy társzekérnyi régészeti és néprajzi anyagot válogatott ki, amit a múzeum épületébe szállítatott. Az ide beköltözött szovjet katonák autójavító műhellyé alakították át a múzeumot, a megmentett leletek egy része eltűnt. Bálint Alajos közbenjárására hagyták el az épületet a katonák, ezután indulhatott meg újra a gyűjtés és a meglévő anyag azonosítása.
1953-tól Szentléleky Tihamér régész, művészettörténész vette át a múzeum vezetését. Szabó Kálmánnal közösen újra ásatásokat vezettek és rendszerezték, leltározták a háború után megmaradt gyűjteményt. Közösen végeztek leletmentést Szalkszentmárton-Homokszentlőrincen, ahol több késő-bronzkori urnasír került elő egy istálló alapozásánál. Az urnák mellett kis fülesbögréket találtak. Többek között egy bekarcolt mintájú függesztőfüles kis edényt, amelyhez hasonlót már Kada Elek is talált 1905-ben vatyai ásatása alkalmával. Ezt ékszertartóként határozta meg, mivel benne bronzékszerek (csüngők, bronzlemezkék, spirálok) voltak.
A gyűjtemény gyarapítása a rendszeres gyűjtés, és az ásatások folytán az 1960-as évektől kezdve felgyorsult. Ekkor már a megyei múzeumi szervezeten belül folyt a munka. A régészek mezőgazdasági munkákhoz, építkezésekhez, homokkitermelésekhez kapcsolódóan végeztek helyszíneléseket, leletmentéseket, ásatásokat. A Katona József Múzeum gyűjtőterülete az egész megyére kiterjedt. A nehéz körülmények ellenére 1960 és 1970 között több feltárás, leletmentés, helyszínelés is zajlott. Ennek következtében jelentős mértékben gyarapodott a gyűjtemény. Az ásatásokról, helyszínelésekről készített jelentések, naplók, rajzok és a fotók a Régészeti Adattárba kerültek be. A dokumentumok egy része ekkor még kézzel írott levél, térkép, ásatási rajz volt. A technika fejlődésével ezt később felváltotta az írógéppel, majd számítógéppel készített digitalizált dokumentáció.
A múzeum jó kapcsolatot ápolt a lelkes, helytörténetet kedvelő, régészet iránt érdeklődő emberekkel. Orvosoknak, történelmet szerető polgároknak köszönhetően a gyűjtemény ajándékokkal is bővült. Többek között a dr. Matus Gyula, Halász Antal, Gál János, Paulinyi Mihály adományoztak kerámiákat, kardokat és más régészeti tárgyakat. Kunadacs, Kunpeszér, Kunbábony területéről a legtöbb információt Halász Antal kunpeszéri pedagógus gyűjteménye szolgáltatta. Szerencsére ma is vannak lelkes amatőr régészek, akik a határt járva, régészeti lelőhelyeket fedeznek fel és erről pontos feljegyzéseket, térképvázlatokat készítenek és értesítik a múzeumot. Kovács Antal Baja és Szeremle, Zsolnai István pedig Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár területéről szolgált fontos információkkal.
Többek között például Szabadszállás-Józan határában is bejelentés után kezdődött meg a leletmentés. 1962-1965 között egy több száz síros szkíta temetőt tárt fel H. Tóth Elvira és Horváth Attila. A szkíták mintegy 2800 évvel ezelőtt Kelet-Ázsiából érkeztek, majd a Dnyeszteren átkelve benyomultak a Balkán–félszigetre és a Kárpát-medencébe. A könnyű fegyverzetű lovas-nomád nép, gazdag leletanyagot hagyott örökül. A temetőben többféle temetkezési módot figyeltek meg: zsugorított, szórt hamvas, urnás és csontvázas temetkezést egyaránt. Az előkerült leletanyag igen gazdag: magasfülű bögrék, behúzott peremű tálak, kettőskúpos urnák, kések, csiga és üvegpaszta gyöngyök, bronz nyílhegyek, karperecek, orsógombok, agyagpecsételők kerültek elő. Az igen változatos formájú orsógombokat a nők használták a fonásnál, az egyik legfontosabb munkaeszközük volt. Az agyagpecsételők a test díszítésére szolgáltak, erre utaló nyomokat Oroszországban találtak a feltárások során.
A Duna-Tisza köze földrajzi és vízrajzi adottságainak köszönhetően letelepedésre mindig megfelelő volt. Vízjárta területekben, folyókban igen gazdag vidék volt ez, amelynek termőföldjei élelemtermelésre, legelői állattartásra alkalmasak voltak. A Keletről érkező nomád népek (pl.: az avarok) szívesen telepedtek le ezen a vidéken. A feltárások során ezért számos avar temető került napvilágra. Művészi színvonalú fémművességüket ismerhettük meg a különböző típusú övveretek, kardok, fülbevalók vastárgyak előkerülése révén. A griffekkel, leveles indamotívumokkal, állatküzdelmi jelenetekkel díszített övgarnitúrák számos példánya gazdagította a gyűjteményt. A véletlen folytán került elő a kecskeméti múzeum legjelentősebb leletegyüttese 1971-ben. Kunszentmiklós közelében munkások egy homokbányában amphorára leltek, a hozzá tartozó sírt feldúlták, széthordták. A régészek bejárva a környező tanyákat két és fél kiló aranytárgyat gyűjtöttek össze. A hitelesítő ásatás igazolta, hogy egy VII. századi avar kagáni sírt találtak. A kagánt díszruhában, aranyszalagokkal díszített lábbelivel temették el. Méltóságjelvényeit az arany övgarnitúra, a gömbdíszes arany fülbevalók, az övén függő arany ivóedény és ivókürt, az aranyveretes kard és az arcábrázolásos tőr alkotta. A leletegyüttes ma is megtekinthető a Cifrapalotában.
Leletmentések során került a múzeumba honfoglaló őseink hagyatéka. Tarsolylemezek (Izsák-Balázspuszta, Kiskunfélegyháza-Radnóti M. u.), lószerszámok, ezüstveretes övveretek, ruhadíszek, csüngők, hajfonatkorongok, palmetta ábrázolással díszített csontlemezek, állatfejes karperecek és pénzérmék gazdagították a gyűjteményt.
A leletmentő ásatások mellett módszeres, több éven át tartó templomfeltárások is folytak a megye területén. Kecskeméten és határában (Szentkirályon, Nyárlőrincen, Lajosmizsén) is végeztek ilyen irányú kutatásokat. Biczó Piroska és Horváth Attila 1973-1974-ben a kecskeméti Ferences templom melletti területen végzett ásatást. A feltárások igazolták, hogy a templom legkorábbi építési fázisa a XIV. századra tehető. Az épületet évszázadok alatt többször átépítették, bővítették. A félköríves szentély mellett, a kápolna alapjait és a XIV-XVIII. század közötti időszakból 361 sírt tártak fel, megtalálták a XV. századi kerítő árkot. A kerámiaanyagot fehér, vörös, barna fazekak, palackok, kancsók, csészék valamint cserépbogrács töredékek reprezentálják. A sírokból gazdag leletanyag került elő: hegyi kristály berakásos gyűrű, párták, díszes ruhakapcsok, ezüst granulációval díszített fülesgombok, pénzérmék. Kecskeméten ma is megtekinthetők a templom maradványai.
A templomok legfontosabb felszerelési tárgya a kereszt volt, melynek több változata került be a régészeti gyűjteménybe. Ezek közül a gyakoribb típus a dél-franciaországi Limoges műhelyeiben készített zománcozott, vörösréz kereszt (pl.: Kecel). A keresztek másik típusába sorolható a szőlőművelés során előkerült bócsai liliomos végződésű körmeneti kereszt.
A közel negyven éves gyűjtőmunka eredményeit 1988-ban régészeti kiállítás mutatta be a nagyközönségnek. A kiállításhoz katalógus készült, mely Elődeink a Duna-Tisza közén címmel jelent meg. Ez a korszakok ismertetése mellett, fotókkal és rajzokkal illusztrálva mutatta be a kiállítást.
Az 1980-as évek végétől megindultak az autópálya ásatások. 1987-1988-ban Lajosmizse határában, 1994-1999 között Kecskemét és Petőfiszállás között, 2001-től a Duna mellett, Harta, Dunavecse, Solt és Apostag térségében folytak feltárások. A múzeum régészeti gyűjteménye e nagy volumenű munkáknak köszönhetően megtriplázódott. Ez máig is megoldatlan raktározási gondokat okoz. Szükség lenne egy jól felszerelt, biztonságos, a kor műszaki és szakmai követelményeinek megfelelő régészeti raktárra, amelybe méltó módon elhelyezhetnénk a megnövekedett gyűjteményt.
Bács-Kiskun megyét három autópálya építése érintette: az M5-ös, az M8-as, és az M9-es. Ennek köszönhetően az eddig fehér foltnak vélt területeken nagy kiterjedésű telepek kerültek elő. Lehetőségek tárháza nyílt meg a településszerkezetek kutatását illetően, mert ekkora felületeken korábban ásatás nem folyt. Házak, állattartó karámok, kutak, kemencék, füstölők rendszere került a felszínre. Több korszakból (római kor és Árpád-kor) sikerült települések láncolatát feltárni a nyomvonalak mentén, így az egymás mellett előkerült azonos korú telepek közötti kapcsolatrendszereket is kutathattuk. Az összefüggések vizsgálatára, több tudományág (légifényképezés, geofizika, archaeobotanika, archaeozoológia, antropológia, pollenvizsgálatok stb.) bevonására is sor került.
Az ásatásoknak köszönhetően a múzeum leletanyagának korszakonkénti összetétele megváltozott. Mivel a hatalmas terjedelmű leletanyag egyenkénti ismertetésére a cikk terjedelmi korlátai folytán nincs lehetőségünk, egyes korszakok legimpozánsabb és legjellemzőbb darabjait tesszük közzé az alábbiakban.
Az őskori kerámiák és használati eszközök sorát gazdagította a Solt-Erdélyi tanyán, Somogyvári Ágnes régész vezetésével folyt feltárás. Itt késő rézkori (Kr. e. 3000 körül) házakat, gödröket és tíz rituális szarvasmarha temetkezést figyeltek meg. Ezzel egy több mint 5000 éves kultuszhely feltárása valósult meg. A rézkori gödrökből mericék, szalagfüles kis edények, bekarcolt vonalakkal és beböködött pontokkal díszített kerámiák, kétosztatú tálak kerültek be a gyűjteménybe. A két részre osztott tálakat valószínűleg áldozati szertartások során használhatták. A különböző formájú kisebb-nagyobb edények, bögrék a mindennapok használati tárgyai voltak. Az agyagedényeket gyakran bordás mintázattal díszítették, nagy szalagfüleket illesztettek rájuk, majd kaviccsal felfényezték. Ezek a kerámiák így fémedény hatásúak lettek.
2005-ben Apostag-Szilasi rész Nyugat lelőhelyen, V. Székely György régész vezetésével, közel 60 db bronzkori urnasír került elő. Az urnákat a szőlőművelés miatti mélyszántás megbolygatta, a tetejükre helyezett tálakat összetörte. Ennek ellenére meghatározható, hogy az ide temetkező közösség a bronzkori Vatya-kultúra népéhez tartozott. A középső bronzkorban a halottakat elhamvasztották és a hamvaikat urnákba tették, ezeket tállal lefedték, mellé kis bögréket helyeztek el. A feltáráson a pontokkal, vonalakkal, seprűzött, mintával, mészbetéttel díszített urnák mellékleteként bronzékszereket is találtak.
Míg korábban a gyűjteményt nagyrészt őskori és avar kori leletanyag tette ki, ez eltolódott a nagy mennyiségű szarmata kori tárgyak felé. A szarmaták az I. században jelentek meg a Kárpát-medencében a Dunától keletre eső területeken. Az iráni eredetű népcsoport több évszázadon át élt ezen a vidéken. Házaik sora utcákat alkotott, kemencéik, füstölőik, tároló gödreik a letelepedett életmódra utaltak. 2002-2003-ban Solt-Csukáshát lelőhelyen, 14000 m2-en, egy nagy kiterjedésű szarmata (2-4. század) települést tárt fel V. Székely György régész. A település leletanyaga változatos formájú fazekasáruból állt: amphorák, hombárok, korsók, tálak, csészék, fedők, poharak, mericék, agyagmécsesek. A gyűjtemény máig egyetlen agyaghordója is innen származik, melyben talán bort tarthattak. A kerámiákat kézzel vagy korongozva készítették el, változatos formavilággal. Megtalálhatjuk a vörös agyagból korongolt díszedényeket, az ún. terra sigillatákat is, amelyek a Duna nyugati partján élő rómaiakkal való kereskedelmüket bizonyítják. Ezen az ásatáson sokféle használati eszköz is előkerült, amelyek segítségével a szarmaták életmódja rekonstruálható (tűk, fenőkövek, vaskések, orsógombok, csonteszközök). A szarmaták viseletére a feltárt sírokból következtethetünk, amelyek nagy részét már a kortársaik kirabolták, de a számukra értéktelen bronzfibulákat, vaskéseket, bronz karpereceket, tűket, csüngőket, és gyöngyöket otthagyták.
1995-ben Hetényegyháza-Mária úti lelőhelyen egy szarmata telep feltárása során egy összetört edény töredékeire s köztük 48 darab római ezüstdénárra bukkantak. A szarmata ház valószínűleg a 2. század végi hadjáratok során égett le, lakói a római harcosok elől rejthették el házuk padlására az összegyűjtött pénzüket. Hasonlóan elrejtett pénzleletnek számít a Ladánybene-Hornyák dombon 1973-ban talált XIII. századi 1000 db friesachi dénár. A pénzérméket és az ezüst karpereceket tartalmazó edényt a tatárok elől ásták el az Árpád-kori falu területén. A pénzérméket a Katona József Múzeum Numizmatikai Gyűjteménye őrzi, ami több mint 25000 darabból áll, emellett jelvényeket, kitüntetéseket, plaketteket is tartalmaz.
Korábban igen sok népvándorlás kori temetőt tártak fel, az 1990-es évektől kezdődő nagyberuházásokhoz kapcsolódó ásatásoknak köszönhetően avar telepek sora bontakozott ki. Ismerve már művészi színvonalú fémművességüket, sírkerámiáikat, most végre belepillanthattunk mindennapjaikba is, kézzel foghatóvá váltak eszközeik. Így például Apostag mellett Rosta Szabolcs régész közel 60 avar kori házat tárt fel. A telepekről kézzel készített cserépbogrács töredékek, sütőharangok, fazekak, korsók, kulacsok, orsógombok, csonteszközök (árak, bogozók, tűk, fésűk), vas és bronztárgyak kerültek a felszínre.
Az autópálya nyomvonalakon, illetve a MOL stratégiai gázvezetékéhez kapcsolódó feltárások során Árpád-kori települések láncolata került elő. Kisebb-nagyobb telepek sokasága érzékeltette a településhálózat sűrűségét. Míg korábban a gyűjteményben egy-két Árpád-kori cserépbogrács volt, most több telepről, különböző típusú cserépbográcsokkal, fazekakkal, és más használati eszközökkel (csont bogozók, csont árak, ásópapucs, ollók, vasszerszámok) bővült a gyűjtemény.
2009-ben az M9-es autóút nyomvonalában folyt régészeti munka. Dusnok és Nemesnádudvar között több mint 70.000 m2 –en történt feltárás. Újabb nagy mennyiségű rézkori, bronzkori, szarmata és avar kori leletanyag került a gyűjteménybe.
2008 és 2009 folyamán múzeumunk a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat alvállalkozójaként vett részt a kecskeméti Mercedes gyár I. építési üteméhez kapcsolódó nagyfelületű (több mint 260.000 m2) megelőző régészeti feltárás munkálataiban. Az ásatás igen gazdag és nagyszámú szarmata, avar és Árpád-kori leletanyaga a múzeum gyűjteményét gyarapítja.

 




HU EN
KKJM